1984–2024

Absztrakt

A 4D Tájépítészeti és Kertművészeti folyóirat 73. száma a 2024. 09. 18. október 17-20 között Budapesten megrendezésre kerülő, 35. IFLA Europe konferencia tiszteletére összeállított különszám, amely az 1984-es siófoki és a 2024-es budapesti IFLA Europe konferenciák között eltelt 40 év hazai tájépítészetébe nyújt betekintést. A különszám felépítését tekintve öt nagyobb fejezetből áll, amelyek mindegyikét egy-egy kolléga koordinációjával több, az egyes kiemelt tematikákban járatos szerző állított össze. Mivel az újság terjedelme semmiképp sem biztosít teret az egyes témakörök részletes és kimerítő bemutatásra, a cél egy olyan áttekintés összeállítása volt, amely a négy évtized legfontosabb tervezési, kutatási, oktatási és jogszabályi változásait, fejlődését tekinti át, külön fejezetben térve ki a tájépítészet társadalmi jelentőségét is bemutató önkéntességre. 

Az 1984. szeptember 26. és 29. között Siófokon megrendezett XXII. IFLA konferencia kiemelt témája Mőcsényi Mihály fordítása szerint a „Településkörnyék” (The Urban Fringe) volt, ami azóta is számos tájépítészeti (és nem csak) tanácskozás visszatérő, központi kérdésköre. A konferencia több szempontból is emlékezetes volt. Ez volt az első alkalom, amikor a ’szocialista államok’, így a Szovjetunió tájépítészei IFLA rendezvényen részt vettek. A kongresszus szakmai, baráti és anyagi vonatkozásai mellett politikai értelemben is sikeres volt. A nyugati résztvevők a ’szív kongresszusának’, míg a ’közel-keletiek’ a ’druzsba kongresszusának’ nevezték.

A siófoki konferencia óta eltelt 40 évben Magyarország politikai és gazdasági berendezkedése, helyzete, és ezzel párhuzamosan a tájépítészet prioritásai is rengeteget változott. A 80-as évek vége felé lassan fellazuló politikai szorítást a társadalmi és ökológiai kihívásokkal teli ezredfordulós időszak váltotta fel, amely a képzési tartalmak folyamatos, minőségelvű fejlesztése mellett, a végzős hallgatók szakmai kimenete és a gazdasági igények közötti összhang megteremtését tűzte ki célul. A hagyományelvű tájépítész-képzés és -gyakorlat mindvégig megmaradt, fejlődött. A képzés, a szakmai szervezetek és a piaci szereplők közti összhang és jó kapcsolat eredménye, hogy ma Magyarországon a tájépítész a szigorúan vett szakmai feladatok mellett komoly koordinációs szerepet is betölt a sok résztvevős, szerteágazó projektekben.

Az elmúlt negyven év eredményei a nemzetközi elismertséget is elhozták, a magyar tájépítészeti oktatás és szakmagyakorlás elismertsége és szabályozása nemcsak idehaza, hanem EU szinten is jól pozícionálja a szakmát. Magyarország egyike annak a mindössze tizenegy európai országnak, ahol a tájépítész szakma védett, a Magyar Építész Kamarán belül szakmai elismertséget élvez, és tervezői jogosultsággal bír. A hallgatói létszámot tekintve ugyancsak hatalmas fejlődés tapasztalható: míg 1984-ben a hallgatói összlétszám az ötéves kert- és tájépítész-mérnöki képzésen 71 fő volt, addig ma ennek tízszerese, meghaladva a 720 főt. Intézetünk a második legnagyobb tájépítész-képzőhely Európában, s kétoldalú nemzetközi kapcsolatainak száma meghaladja a 65-öt, olyan rangos képzőhelyekkel a listában, mint a wageningeni, a müncheni, a firenzei, a Versailles-i, a bécsi vagy a koppenhágai iskolák.

Ha a mostani budapesti IFLA Eu konferencia megrendezéséhez hozzávesszük azt, hogy másfél évvel ezelőtt Budapesten szerveztük meg az Európa Tanács Európai Történeti Kertek Útvonalának (European Route of Historic Gardens) éves konferenciáját, hogy jövőre Budapesten szervezzük a Le Notre Landscape Forum rangos nemzetközi konferenciáját és workshopját, majd 2027-ben az Európai Tájépítész Iskolák Szövetségének (ECLAS) konferenciáját, akkor kijelenthetjük, hogy nemzetközi szakmai elismertségünknek köszönhetően a legrangosabb európai szakmai rendezvények, kollégák és piaci szereplők látogatnak el Budapestre.

A 35. IFLA Europe konferencia kapcsán a tájépítészet 21. századi újra-értelmezésén gondolkodunk. Előtérbe helyezzük a tájépítészet interdiszciplinaritását, újra értelmezzük a múlt-jelen, város-vidék, művészet-ökológia, esztétikum-haszonelvűség ellentétpárokat, s a fenntartható, természet alapú megoldásokban is érvényre juttatjuk az Olmsted-i eszmét, miszerint a tájépítészet a közjót és az élhető világot esztétikai alapokra helyezve valósítja meg.